Ádám naplója: KEDD Most meg egy kígyóval barátkozott össze! A többi állat igen örül ennek, mert eddig velük foglalkozott, és sohasem hagyta őket békében. Én magam is örülök, mert a kígyó tud beszélni. Így én egy kis nyugsághoz jutok. PÉNTEK A hosszú hajú furcsa dolgot mesél nekem. Állítólag a kígyó biztatja, egyen a tiltott fa gyümölcséből, mert akkor nagy és felemelő tapasztalatokhoz juthat. Megmagyaráztam neki, hogy ennek egészen más következménye is lehet. Mert eljönne erre a világra a "halál". Ezzel sajnos nagy hibát követtem el, mert csak bogarat tettem a fülibe. Szeretné megmenteni a beteg ölyvét és friss húst adni a bánatosan sompolygó oroszlánoknak és tigriseknek. Azt tanácsoltam, hogy kerülje a tiltott fát, eszébe ne jusson hozzányúlni. Erre azt felelte, hogy semmi közöm hozzá. Utóvégre nem vagyok az ura és parancsolója. Nyilván ezzel akart viszonyunk rendezésére késztetni. Én azonban úgy tettem, mintha a parancsolásra vonatkozó megjegyzést nem is hallottam volna. SZERDA Olyasmi történt, amit az emberiség sohasem fog kiheverni! A napokban ismét megszöktem. Egész éjjel olyan gyorsan nyargaltam, ahogyan a lovam csak bírta. Reméltem, így kijutok a Parkból, és más országba kerülök, még mielőtt a szerencsétlenség ránk szakad. Tervem sajnos nem sikerült. Körülbelül egy órával napkelte után virágos réten lovagoltam át. Állatok ezrei legelésztek itt békésen, vagy aludtak, vagy szokásuk szerint egymással játszadoztak. Ám egyszerre borzalmas ordításban és morgásban törtek ki. Egy pillanat alatt a síkság csatatérré változott, az állatok vadul marcangolni kezdték egymást. Rögtön tudtam, mi történt: Éva evett a tiltott fa gyümölcséből, és a "halál" megjelent a Földön. A tigrisek a lovamra ugrottak és széjjeltépték! Csak nagy üggyel-bajjal tudtam megmenekülni. Éva naplója: Vasárnap Megpróbáltam leütni egypár almát az ő részére, de akárhogy fáradoztam is, nem sikerült - nem tudok jól dobni. Miután láttam, hogy hiábavaló, abbahagytam. De azt hiszem, a puszta jó szándék is örömet szerzett neki. Ezek tiltott gyümölcsök, és azt mondta, hogy csak kellemetlenségem lehet belőle. De azt se bánom, ha neki örömet szerezhetek vele. Akkor még a szenvedést is szívesen elviselem. Arra is kíváncsi vagyok, miféle következményei lehetnek a dolognak? HÉTFŐ Ma reggel megmondtam neki, engem hogy hívnak. Reméltem, hogy ez érdekelni fogja, de egészen hidegen hagyta. Nem furcsa? Ha velem bizalmasan közölné a nevét, számomra egyáltalában nem volna közömbös. Sőt ellenkezőleg, úgy érezném, hogy nevének a csengése a legszebb zene a füleimnek. Sajnos igen keveset beszél. Alighanem azért, mert nem elég értelmes, és szenved miatta, sőt szeretné eltitkolni. Pedig az értelem nem sokat jelent, az érzések a döntőek. Csak meg tudnám neki magyarázni, milyen gazdag az az ember, akinek a szíve jósággal és szeretettel van tele. KEDD Bár nagyon keveset beszél, a szókincse mégis igen nagy. Ma reggel különösen találó szót használt. Nyilván észrevette, hogy milyen ügyes kifejezés, mert később még kétszer is használta, mintha megszokott szavajárása volna. Engem ugyan nem tudott megtéveszteni, de mindenesetre bebizonyította, hogy megvan benne az értelem szikrája. Ha ápolnánk ezt a szikrát, bizonyosan kifejlődne. Csak tudnám, honnan vette azt a szót? Nem emlékszem rá, hogy valaha is használtam volna. A nevem csakugyan egyáltalán nem érdekli. Igyekeztem eltitkolni csalódásomat, de attól tartok, nem sikerült teljesen. Elmentem hát, leültem a mohapadra, és belógattam a lábam a vízbe. Mindig ide jövök, ha társaság után vágyakozom, egy lény után, akit nézhetek, és akivel beszélgethetek. A Tó felszínén bűbájos fehér alak tükröződik - tudom, hogy ez csak egy kép, de mégis ott van, és ez is jobb, mint a teljes egyedüllét. Ha beszélek, ő is beszél, ha búsulok, ő is szomorú. Megvigasztal, hogy velem érez. Sohasem fogom elfelejteni azt a szomorúságot, amely elfogott, amikor a kép első ízben eltűnt. Soha-soha nem felejtem el. A szívem nehéz volt, mint az ólom. Hangosan zokogtam: "Ő volt a mindenem, és most eltűnt! - Elkeseredésemben azt kívántam, bárcsak megszakadna a szívem. - Nélküle az élet elviselhetetlen." Arcomat a kezembe temettem, és nem találtam vigaszt bánatomra. Amikor egy kis idő múlva felpillantottam, megint ott volt a tükörképem, fehéren, fényesen, szépen - olyan szépen, hogy a karjai közé vetettem magam. Ilyen tökéletes boldogságot még soha életemben nem éreztem. Elragadtatás volt, eksztázis, azóta már nem kételkedem benne. Sokszor távol marad, néha csak egy órára, máskor egy egész napra, de én csak várok rá, és nem kételkedem többé benne. Azt mondogatom magamban, talán dolga van valahol, vagy más helyeken kóborol, de egész biztosan el fog jönni. És mindig így is volt: ha eltűnt, idővel újra megjelent. Csak éjjel nem jön soha, amikor sötét van, mert félénk jelenség. De ha süt a hold, ismét itt van. Én nem félek a sötétben, de ő fél, bár idősebb, mint én. Csak utána születtem. Gyakran felkeresem. Ő az én vigaszom és menedékem, ha az élet nehézzé válik számomra, és sajnos ez gyakran megesik.
