Álmomban Álmomban utak fényesedtek. Sokáig bűvöletben éltem. Emléked galamb és virág, virágok szirma a szélben. Szél és folyó sodorta fényed, magukba zártak a hegyek. Indás feledés font körül, vad fű, burjánzó rengeteg. Bőrödre rátapadt a táj, hogy önmagába szívjon át. Így élsz e mohó pusztításban megfoghatatlanul tovább. Ezer formában itt lehetsz, mert őriz minden, mint a mag, s hogy szirmos létedet kibontsd, elég egy párás pillanat.
