Wass Albert Rózsaszirmok Leszállt az alkony s egy gyenge szellő Tündér-rózsát hintett az égre, Fülembe suttogott egy bús mesét, S tova libbent a messzeségbe... Egyszer, régen, mikor még volt öröm, Egy tündér élt nyíló rózsák között, Alatta vígan csillogott a tó S a zord szikla bíborba öltözött... Ha jött az est, ott dalolt a szellő, A bércen harsogott a vad patak, S a szellő halk suttogása mellett Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak... Hanem egyszer, zúgó fergetegben A Szélkirály orkán-csapata jött, És elragadva a tündérlányt Eltűnt a sötét fellegek mögött... Azóta mindig, mikor jön az est, S bíborban úsznak a hegyoldalak, A szellő halkan az égre szórja A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat... Én is olyan bús szellő vagyok, Verseim picinyke rózsaszirmok, Miket most, hogy alkonyom leszállt, Haloványkék végtelenbe szórok...
