Kosztolányi Dezső: Téli alkony Aranylanak a halvány ablakok... Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hósík messze selymesen ragyog. Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállott. Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák. A hazatérő félve, csöndesen lép, retteg zavarni az út szűzi csendjét, az ébredő nesz álmos, elhaló. S az ónszín égből, a halk éjszakában táncolva, zengve és zenélve lágyan, fehér rózsákként hull alá a hó. ...végre...esik a hó...annyira vártam...
