a ♥ kõ ♥ ragyogása

az apróságokba tudok beleszeretni

egy mosolyba, egy kézmozdulatba, egy tiszta tekintetbe...

de akár a csupaszín levelekbe, a megtört napsugarakba, ködös éjszakában a fákba...

amik valójában elvarázsolt, kócos tündérek...

már két napja folyamatosan esik

tegnap este nagyon lehűlt,mindössze 12 fok volt,

ami a múlt heti 35 után nagy változás

most kellemes a hőmérséklet,csak szakad az eső...

nem baj ,mert szeretem az esőt és

annyi mindent szeretnék, amit úgyis csak akkor csinálok meg,

ha nem lehet kimozdulni itthonról

az eső ellenére legyen szép napunk ma!

norbert kniat

mégis van benne valami...

valami szép,valami csúnya,valami vonzó,valami borzongató

valami szexi...

valami...

a macsókat amúgyis utálom

Nehéz ez...

 amikor valaki felszabadít benned érzéseket, vágyakat, megmagyarázhatatlanul,

hogy miért is?

csak megfog benne valami és vele szemben a normális emberi gesztusok sem működnek, mert nem tudod, hogy hogyan viselkedj, mert nem tudod, hogy ő mit gondol, kié a szíve, kit őriz a gondolataiban, és neked nincs jogod, egy kicsi se, hogy őt leterheld.

Mert ezek csak a te érzéseid és nem zavarhatod meg vele.

És ez a nehéz...

úgy viselkedni, hogy őt ne bántsd, ne zavard meg az

ő szabadságában.

régi dolgok,amik a múltban sosem történtek meg,csak megtörténhettek volna...

néha előjönnek...

ma Ravazdon voltunk,itt közel Győrhöz,a Sokorói dombságban

a képek a halastónál készültek

nagyon jól éreztem magam,bográcsozós,hús sütögetős kerti parti volt

a barátainkkal

....egy éve...

Én már nem lakom itt

Ha reggel néha elvisz majd a lépted
Ha a lábad kicsit hosszabb útra téved,
Megállsz az ajtómnál, keresel valakit,
De én már nem lakom itt.

Ha hiányzik, hogy megfogd két kezem,
Ha szereted még a behunyt két szemem,
Állj meg az ajtómnál, hisz vársz valakit,
De én már nem lakom itt.

Háton fekve távozik a lélek,
Nem mondom, hogy akkor majd nem félek,
Összekötött minket mindig a hit,
De én már régen nem lakom itt...

két napig otthon voltam ,Wekerlén...

jó volt kicsit gyereknek hinni és érezni magam

érdekes ez az otthon meg az itthon,valójában már Győr az otthonom rég óta,

mégis...Wekerle együtt lélegzik velem

apám az utóbbi két hónapban hirtelen megöregedett,és az idő vasfoga bántja ,

fáj minden porcikája,nagyon lefogyott...

...és ez meghatározza a nyarunkat is

ESTE VAN

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá hogyha tudsz.
Nagy ívben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágul, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang dong: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomul,
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...


A messzeségben, ott, hol domborul a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid,
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hírére tán
Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik.
Így lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.

(Füst Milán)

na tessék...ilyen egy kirepülés...

már ő is elhagyta a fészket...

jó dolog ez a kamera,de amikor kirepülnek a kicsik nagyon rossz az üres fészek látványa...eddig minden nap figyeltem őket,aggódtam értük,ha Chuck papa későn járt haza,ha melegen tűzött a Nap,vagy ha eső verte a fészket...

és hogy Ludmilla mennyire elfáradt a fiókák nevelésébe...

ezek már az utolsó szülői tanácsok,repülni tanulnak a gyerekek...

a fészekből mára mind kirepült...

most...innentől nem tudni,merre járnak...