HTML

a ♥ kõ ♥ ragyogása

Friss topikok

  • Dédike: Szia! Végre megtaláltalak! Régóta nem tudok rólad semmit, Sok puszi neked így ünnepek közt. A fec... (2014.12.29. 16:51) két adomány
  • csillagvíz: Szia! Te is itt vagy??:) De jó, csak azt nem tudom hol lehet itt ismerősöket keresni, főleg régi ... (2014.08.28. 18:48) egyedül
  • evimami: Most jöttem Győrből. Jó érzés volt, hogy egy hétig szükség volt rám Robi mellett. (2012.01.20. 20:27)
  • mindenamikell: Boldog Karácsonyt Kívánok! (2011.12.25. 16:43) karácsony
  • csillagvíz: Öllellek titeket:) (2011.12.24. 20:31) ha...

húsvét

2012.04.06. 14:48 alfroyul

Békés,szép húsvéti napokat mindenkinek!

A Húsvét mindenkinek mást jelent.

Kezembe került egy tizenhét évvel ezelőtti húsvéti írás

Jókai Annától :

A bárány és a farkasbőr

A bárány húsvéti szimbólum.

Az ártatlanság és az áldozat jelképe.

A Golgotai Misztérium Jézus Krisztusa is vállalja: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit". A húsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk. Késztet bennünket, hogy - ha meg kell lenni! - fogadjuk be akár a halálos kínt is, de örvendezzünk a diadalmas élet örömén, ha annak jön ideje.

Nagypénteken gyász, nagyszombaton megkönnyebbülés, húsvét vasárnap ujjongás, húsvét hétfőn már nagyon is földi vigasságok.

Így van ez rendjén, a mindennapi élet szintjén is, kicsinyítve és leegyszerűsítve.

Mondásaink szólásaink tudják: egyszer hopp, máskor kopp.

Derűre ború. Nincsen öröm üröm nélkül.

Mi már megedződtünk, a hullámhegy és hullámvölgy életünk gyakorlata, de a bajban szerzett tapasztalat mégiscsak tovább lendített valahogy. Amit azonban manapság egyre nehezebb elviselni - az a negativitás szinte végtelennek tetsző nyúlása, a kilátástalanság érzete, miközben a farkaskomák fényes farkasbált rendeznek, jól szabott álarcaikban. S ezek a jelmezek-álarcok többé nem ám a bárányra hasonlítanak; mintha érvénytelen volna a régi mese a báránybőrbe bújt farkasról.

Nincs szüksége a farkasnak báránybőrre - sőt, minél vadabb a vad, annál hatásosabb. Ismerjük a régi példázatot is:

a folyóban fürdőző farkas ráförmed a nála sokkal lejjebb, a torkolatnál szomját oltó bárányra.

Miért zavarod az én vizemet?

S hiába a tiltakozás, a valóság, a tények, hogy a vád lehetetlen - a farkasnak nem az igazságra, hanem az ürügyre van szüksége. Nos, mára még cifrább a helyzet: már ott sem kell lennie a báránynak a folyónál ahhoz, hogy a farkas koholt indokkal széttépje.

Nem kell megokolni az erőszakot; sőt, mintha az „erősebb győz" elvének gátlástalan gyakorlása erény lenne!

Ott tartunk, hogy hovatovább a bárány is röstelli bárányságát: megirigyli a farkas-természetet, szívesen kihegyezné a fogát-körmét, hogy legalább védekezzen. Együtt üvölteni a hordával: már-már praktikus tanács.

A bárány ráfanyalodik a farkasbőrre, igyekszik „átnevelődni" - ha egyszer ez a túlélés ára...

De sikerülhet-e ez? Fölöltheti-e az ártatlan, a kicsi, a gyenge, lelepleződés veszélye nélkül a divatos farkas-gúnyát? Ha tökéletes az álca, megtörténik a szörnyű metamorfózis, és a bárány sem bárány többé. Ráég a bőr, belehízik a farkas-formába, s ezáltal a csoportos rosszat szaporítja, az egyre szegényülő egyéni jóval szemben. Egykori sorstársait lenézi, rokonságát velük eltagadja. Tetteire demagóg magyarázatot keres, s egyszeriben még utálatosabbá válik, mint a született farkas.

Az eredményesen színlelő valójában áruló. Lényegét adja fel, alaptulajdonságait árulja el.

Aki azonban megmarad annak, aki, s csak kétségbeesésében próbálja átvenni a farkas-világ törvényeit, hamar lelepleződik. Lötyög rajta a kölcsönzött farkasbunda, legfeljebb kinevetik. Igyekszik harácsolni, egy év alatt meggazdagodni, kétes üzletet kötni, de rendre belebukik. Igazában nem ismeri a csíziót, csak téblábol a pénzes körökben, üvöltése inkább nyüszítés.

Fél a kockázattól, s ha mégis beugratják, hát az ügyleten holtbiztosan rajtaveszt.

Kárpótlási jegye elértéktelenedik, részvényei zuhannak, csalók prédája lesz - s még kifosztottabbá válik, mint kétes „vállalkozása" előtt volt.

Farkasék pedig mossák kezeiket.

Félreértés ne essék: nem a rátermett, tisztes, mértéket becsülő, önálló gazdasági tevékenységet folytató vállalkozói réteg egészét minősítem így; hanem az ügyes szélhámosokat, akik a bizalmat megingatják.

Akik mindig megtalálják a kiskaput, ha adózni kell s mindig tudják, számukra mikor mi, milyen „társulási csavar" az előnyösebb.

A bérből-fizetésből élő, majdnem azt mondtam, tengődő többségnek minden fillérje iktatva van, minden fillér után leveszi az állam a sápot. A szabad szellemi foglalkozásúak és a nyugdíjasok is szigorúan számon vannak tartva.

Nálunk a fekete jövedelem, a hazug csűrés-csavarás, a pénzből pénzt fiaztató spekuláció a hirtelen meggazdagodás forrása. Aki nem elég dörzsölt, vagy erkölcsi skrupulusai vannak, előbb-utóbb ráfizet. Elsőnek mindig az ügyetlent, az óvatoskodót csípik nyakon, ítélik el - a „nagyvadak" csak mutatóban kerülnek puskavégre. Rejti őket a sűrű, a paragrafus-bozót, amiben ők - s csakis ők! - oly remekül eligazodnak.

A társadalmi közhangulat elsősorban azért romlik, mert az emberek azt érzik, fokozódik a kiszolgáltatottságuk; nem tudni ma, mit hoz a holnap, s amire délelőtt még jogosan építenek, délutánra egy tollvonással nem semmisítik-e meg?

Sírnivalóan érthető, hogy néhányan aztán igyekeznek „farkaskodni"; szegénységüket még titkolják is, hiszen szegénynek lenni hovatovább szégyen.

Ha a gyerek nem viselhet az iskolában tizenvalahány-ezres sportcipőt, az a szülőt is bántja: az ő kölyke a másiknál miért alávalóbb? A márkás cucc - elérhetetlen. A piaci, a kínai, az alkalmi: uniformizált, silány és olcsó - egykettőre tönkremegy. Mégis: sokgyerekes családnak áldás.

A középszínvonal,a megbízható, de nem luxusminőség az, ami nincsen. A kisnyugdíjasok némelyike szabályosan éhezik, de talán még le is tagadja. Az öregek büszkék: megalázó számukra, hogy fáradságos évek után kegyelemkenyéren odavetett járadékra szorulnak - mintha alamizsnaként osztanák szét azt, ami törvényesen megilleti őket. A kirakatok, a külföldet majmoló cégtáblák, vagy a valóban külföldi érdekeltségű üzletek egyike-másika tovább ingerelnek. Hogy egy közönséges nyári szoknya a körúton, s még csak nem is a Váci utcában, többe kerül, mint a jóléti határnak meghúzott bruttó huszonötezer forintos jövedelem! S nem farkasdolog-e, hogy a kistermelő bagóért adja el a terményeit - s a közvetítő-kereskedő csillagászati hasznot húz belőle? Nem orcapirító cinizmus-e a tévéhirdetések szlogenje, amely eleve feltételezi, hogy amit reklámoz, azt bárki bármikor elérheti, csak „fel kell fedezni", csak „utána kell nyúlni".

Megáll a józan ész.

Drágább a tej, mint a sör. Az alma, mint a narancs.

Nincs többé olcsó étel. A bab, a kenyér, a túró, a szalonna, a krumpli, a hajdani szegény ember vacsorája előlépett élvezeti cikké. Ugyanakkor négy-ötmilliós prémiumokat, végkielégítéseket szakítanak le, el nem végzett feladatok után. Látszatra jogos, ami erkölcstelen. A betegség - egy-egy antibiotikum-igényes családi fertőzés - akár az egyhavi megélhetést is elviheti. Aki itt nekünk előszámol, mintha nem járna boltba, nem járna magyar földön. Könyvet vásárolni? Rendszeresen színházba-moziba-koncertre járni? Esetleg néha étterembe? Ugyan! A lakásrezsit kell elsősorban kinyögni. Egy kicsit fagyoskodni hozzá, egy kicsit vakoskodni! S mily csodás lelemény: ha a nyakunkba sózott, omladozó állapotú bérlakásból „ingatlanná" előlépett „vagyonkánk" után még majd külön adót is kell fizetni! Vagy gazdagságnak minősíttetik a keservesen letörlesztett panellakás! Az lesz csak cifra mulatság. Bégethetnek a bárányok, ha megkérdik: becsaptak? Beebeeebe bizony! Vagy vehetjük viccre-mókára, féltünkben hetvenkedve:

„Nem félünk a farkastól, farkastól,

Nem fal fel, csak megkóstol"

Azért ajánlatosabb nem kipróbálni. Ajánlatosabb nem vegyülni.

Jobb, ha a bárányok egymás közt maradnak. Ha egymást melegítik.

Összebújva, szorosan. Ha nem vágyakoznak „együtt üvölteni". Ha nem ácsingóznak a büdösödő, levetett farkasbőrre. Jobb, ha világosan kitetszik: ki-kicsoda.

Az „Isten Báránya" méltó minta.

Övé a szolidaritásunk.

Mert végső soron a remény is onnan jön: van a talán túl hosszú péntek után, talán a túl messzi jövőben,

de mégiscsak van az a bizonyos tündöklő „húsvét vasárnap".

Tizenhét évvel ezelőtt íródott...ma tán még aktuálisabb...

.

Szólj hozzá!

Címkék: emlékező

A bejegyzés trackback címe:

https://alfrojul.blog.hu/api/trackback/id/tr706136114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.