HTML

a ♥ kõ ♥ ragyogása

Friss topikok

  • Dédike: Szia! Végre megtaláltalak! Régóta nem tudok rólad semmit, Sok puszi neked így ünnepek közt. A fec... (2014.12.29. 16:51) két adomány
  • csillagvíz: Szia! Te is itt vagy??:) De jó, csak azt nem tudom hol lehet itt ismerősöket keresni, főleg régi ... (2014.08.28. 18:48) egyedül
  • evimami: Most jöttem Győrből. Jó érzés volt, hogy egy hétig szükség volt rám Robi mellett. (2012.01.20. 20:27)
  • mindenamikell: Boldog Karácsonyt Kívánok! (2011.12.25. 16:43) karácsony
  • csillagvíz: Öllellek titeket:) (2011.12.24. 20:31) ha...

tanítson repülni

2010.01.16. 13:06 alfroyul

Gyerekként nagy gyűjtögető voltam.

Mindenem volt: csokis papír-, bélyeg-, régi pénz-, szárított virág-, falevél-, képeslap,szalvéta... stb.

Volt emlékverses és dalos füzetem, naplóm, rengeteg emléktárgyam, csecsebecsém. Mindennek kijelölt helye volt, és tökéletes rendet tartottam magam körül. Igazi perfekcionista voltam.

Gyűjtögettem a kincseket kívül- belül, és hittem, hogy az enyémek, hogy meg tudom tartani, átmenekíteni őket annak, aki leszek, az enyéimnek...a gyerekeimnek...

A falevelet, az érzést, a gondolatot, a pillanatok varázsát.

Törekedtem arra, hogy rendszerbe foglaljam, átlássam, irányítsam, ellenőrzésem alatt tartsam azt, amit az életemnek hittem.

Érted, érzed, hogy miről beszélek?

Később kezdtem el azon gondolkodni, hogy az életben mindent elveszíthetünk, ezért nem érdemes nagyon ragaszkodni dolgokhoz.

Aztán az igazi lecke az első szerelmemtől való elszakadás volt.

Egyszerűen nem értettem, hogy hogy lehetséges az, hogy valaki az életem része, annyira természetes és nélkülözhetetlen a jelenléte, mint a lélegzetvétel, aztán egyszerre csak nincs.

Egy idő után meg leginkább az fájt, hogy már nem is fájt.

Hogy kimúlt belőlem.

Ekkor kezdtem megbarátkozni az elmúlás és a halál gondolatával.

Keztem figyelni a sok ezer halált.

Leginkább bennem.

Tudatosult, hogy minden, aminek kezdete van, van egy vége is.

Hogy az élet a halálból építkezik.

És mindez szép.

Ma inkább szemlélődő vagyok.

És jól érzem magam az élet hullámaiban.

Nem gyűjtöm a vízcseppeket, nem is számolom.

Hagyom megtörténni a csodát. Minden nap.

Tudom, hogy a víz tart fenn engem, nem én őt.

De ha nem állok ellen, ha nem kapálódzom össze-vissza, kivisz a partra. Természetesen, használom a karjaim...

De a vízben a legjobb. És nem sajnálom az elhagyott partokat, a felépített várakat, az elásott kincseket.

Sem a könnycseppeket s faleveleket.

Az élet zúg és feltör, csilingel és bilincsel.

Tisztít, tanít, nemesít.

A hozzám érkező madarat nem őrzöm és csodálom,

inkább kérem,

hogy tanítson repülni...

(L.R.)

Szólj hozzá!

Címkék: emlékező egy-csésze-tea-mellé

A bejegyzés trackback címe:

https://alfrojul.blog.hu/api/trackback/id/tr366136448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.