Már akkor is szerettem repülni.

Mióta az eszemet tudom,imádtam a repülés minden formáját.

Apám vitorlázó repülő volt,és repültünk,egészen a kék égig.

Aztán már elég volt,ha lehunytam a szemem,és máris repültem,ahova csak nekem tetszett.

Amikor anyám meghalt,néhány évig a nagymamám testvére,a keresztanyám vigyázott rám,nála laktam.

A kert végében állt a hintám.

Így felnőtt fejjel már meghatározhatatlan, végtelenségnek tűnő ideig hintáztam...és repültem.

Két alapvető tevékenységem volt repülés közben.

Beszélgettem az ecetfán tanyázó gerlékkel.

Minden egyes huhuuuuhut pontosan értettem.

Annyi mindent elárultak nekem az élet dolgairól.

Amikor elcsendesedett minden körülöttem,énekelni kezdtem,ez természetszrúleg hozzátartozott a repüléshez.

Hófehér gyöngyvirág,áruld el nekem,hol az én kedvesem...

Reszket a Hold a tooó vizééén,színezüst lángot szooór a fééény...

Hogyan születik egy perc alatt egy szerelem....

Különös éjszaka volt,csak miénk volt a sziget...

Mikor jössz már én felém,mondd csak meddig meddig vááááárjak...

Nah...ennek már nem tudott ellenállni az unokabátyám,nyolc évvel idősebb nálam, -aki ma a Nemzeti megbecsült Jászai Díjas művészura- és akkor jött a pláne

Nem adlak máááásnak,nekem rendelt az élet...

Megáll az idő,az égen némán álló csillagok....

és ismét a hófehér gyöngyvirááág,áruld el nekem...

Szállnak a darvak,szállnak az égen...

és így tovább...

szóval...imádtam a repülést...