Ezt hétfőn éjjel írtam a naplómba:
A ma történt események csúnyán megviseltek,és belefáradtam.
A lényeg:
a színházzal kapcsolatban belekevertek egy politikai hátterű ügybe,amihez semmi közöm nem volt.
Egy képviselő csinált olyasmit,amit sosem lett volna szabad neki.
Hogy eltusolja a dolgot,kerestek egy bűnbakot.
Valaki írt egy névtelen levelet néhány képviselőnek,amiben megírta az ifjú képviselő úr viselt dolgait.
Ha a leírtak igazak,akkor ő nem lehet képviselő.
(a leírtak igazak)
Mindez már lassan három évvel ezelőtt történt.
Mindenfelé nyomoztak,a fél színházat belekeverték,kihallgatták,semmi nyomra nem bukkantak,és a rendőrség visszaadta az ügyet lezárva a bíróságnak azzal,hogy nincs meg az ismeretlen tettes.
Majd 2007. december elején kaptam egy levelet a bíróságról,hogy menjek be személyes meghallgatásra ezügyben.
Ott kiderült,hogy én lettem a gyanúsított,mitöbb,a bírósági szoba ajtajára már az volt kiírva,hogy vádlott.
Ez érdekes,mert engem még a rendőrség sem hallgatott ki,meg sem kérdeztek,ott a bíróságon,mint egy koncepciós perben hallottam az egészről először.
(Ma kiderült,hogy már ez a "meghallgatás" is törvénytelen volt. És ez a megdöbbentő,hogy az igazságszolgáltatást ilyesmire is fel lehet használni.)
Akkor ott azt mondták,hogy nyílvánosan kérjek bocsánatot a képviselő úrtól,és akkor nincs tovább ügy.
Természetesen nem kértem,megmondtam,hogy nem csináltam semmit,és más helyett nem kérek bocsánatot.
Hülye voltam,ügyvéd nélkül mentem oda,mert azt hittem,valóban csak egy meghallgatás,kérdeznek,válaszolok ha tudok,és ennyi.
Ehelyett vádlottként állítottak ki.
Kértem,hogy vegyenek ujjlenyomatot és nézzék meg a leveleiket. Nem vettek,nem csináltak semmit,ami engem igazolt volna.
A "vád" mindössze annyit hozott fel ellenem,hogy a névtelen levelet színházi fejléces papíron írták.
Ennyi volt,és semmi egyéb.
Nem is lehetett egyéb,mert nem írtam sem levelet,sem mást nem tettem.
A dolog hátterében azonban más is volt.
A régi színházigazgatót politikai okkal rúgták ki,és még sok más dolgozót is,akik szerintük a régi igazgató embere,barátja volt.
Én szerettem és szeretem őt, mert jó ember.
Tehát nyílván az ő emberének számítok,mert el akartak távolítani a színházból.
Ezt erre a perre hívatkozva meg is tették anélkül,hogy egyetlen szóval is megkérdeztek volna.
Nos,a munkám elvesztettem 38 év közalkalmazotti becsületes pályáról kerültem az utcára.
A per folytatódott és ma kellett mennem a bíróságra.
Órákig tartott,gyakorlatilag továbbra sem tudtak mást mondani,mint a színházi fejléces papírokat,amihez mellesleg csak 300 ember férhetett hozzá , vagyis a színház összes dolgozója. De bárki idegen is, aki nem ott dolgozik.
Még vádiratot sem tudtak ellenem produkálni,tehát nem volt jogszerű,hogy vádlottként idéztek be.
Végül a bíró szembesítette őket azzal,hogy mindaz,amit hányaveti módon összehordtak egyrészt valóság és nem rágalmazás,másrészt semmiféle bizonyíték,de még csak tisztességes gyanú sem merühet fel velem szemben,így felment.
Több mint két évig megbélyegzett voltam,rengeteget sírtam,a munkám elvesztettem,és féltem.
Féltem,mert hiába tudtam,hogy ártatlan vagyok,hiába tudta ezt mindenki,aki ismer,ez a képviselő csak úgy maradhat képviselő,ha bebizonyítja a pártjának,hogy szűziesen tiszta,és mindaz,amit csak 300 ember látott és átélt,a színház összes dolgozója tudott,mindaz sosem történt meg,és aljas rágalom.
Ez a politikáról,hatalomról és a pénzről szólt.
Az pedig telejesen mindegy hogyan,hány embert eltaposva mossa magát tisztára.
Ma végül az igazság győzött.
Örülnöm kellene és fellélegezni.
Mégis csak végtelen fáradtságot érzek,és mintha átment volna rajtam egy úthenger.
Ma volt ügyvédem,egy kedves jó barátom,jó,hogy mellettem volt az utóbbi hetekben.
Ő előre megmondta,hogy így lesz,felmentenek,mert semmi konkrétumot nem tudnak felhozni ellenem.
Mégis féltem,mert megtapasztaltam,hogy a színházban milyen és mennyi mocskosságot elkövettek a dolgozókkal.
A színházban most félnek az emberek. Nem mernek beszélgetni,egymásra nézni sem,kerülik egymást.Mindenki fél.
Jobb,hogy kikerültem ebből a viperafészekből, jobb,hogy már nem tartozom oda.Csak fáj,hogy mivé tették ezt a jó közösséget,mert az volt,nagyon jó volt.
És fáj,amit velem is csináltak. Nehéz idő volt , jó lenne elfelejteni, próbálok másra koncentrálni.
Igen,tudom,van mire. Itt van a családom,a barátaim,akik szeretnek és vannak a betegek is,akik hozzám járnak,mert tőlem várják az erőt és a bíztatást.
Össze kell szednem magam. Mert igyekeztem és senki nem vette észre rajtam,mennyire bánt ami történik,de belefáradtam az állandó színészkedésbe,az állandó "boldog vagyok"-ba,hogy állandóan csak adok magamból és közben belül meg őrlödöm olyan miatt,amit nem is követtem el.
Hát most vége,megpróbálok örülni, de kegyetlenül elfáradtam .
