Sosem tudhatjuk,milyenek leszünk,ha megöregszünk.
Az apám hirtelen esett össze. Tavaly tavasszal még kijárt a nyaralóba a Dunakanyarba.
Nevelőanyám olyan állapotban van,hogy nehéz elviselni. Az agydaganat miatt beszámíthatatlan,össze-vissza beszél,nem azt a szót mondja ki,amit szeretne...nehéz vele. Ezért apám,amikor már belefáradt ,vagy elfogyott a türelme,kiment 2-3 napra a nyaralóba, kicsit kipihente az otthoni légkört, és minden ment tovább.
Ő egy izgő-mozgó ember,aki képtelen ülni fél órán át.
Állandóan tesz-vesz.
Nagyon szeretett olvasni,éjszakákon át nem tette le a könyvet.
Ez egészen tavaly nyárig így volt.
Most nem lát és nem tud mozogni,járni sem,a lakásban is csak nehezen.
Augusztusban azt kérte,vegyünk neki egy elektromos mopedet,amivel a boltba elmehet.
Megvettük.
Már akkor is úgy gondoltam,hogy ez valamiféle lelki támasz számára, hogy "elmehetek,ha akarok",
"elmenekülhetek,van mivel".
Egyetlen egyszer sem ült rajta. Azóta is a garázsban áll.
Most felhívott azzal,hogy azonnal vigyem el a mopedet,mert mégsem kell,nekem adja,foglalja a helyet a garázsban,
Ahová egyébként ő nem megy ki,mert nem tud,tehát nem zavarja.
Hát ennyi a moped esete.
Most van egy eladó mopedünk