nagyon kedves gyermekkori barátom ajánlotta ma legújabb versét:
Csüllög István Ernő
Óda a testhez
Tücsök zajra ringó nádas kuporgó alkonyon,
csend fodrok lelkemben csitulnak.
Se fájdalom, se gyönyör, anyagi világom
Tejútölelésben szétfolyik.
Kisarjadó réveteg tudatom horizont kötéltáncos,
ábrándomba szövi a teremtés perceit.
Holdfényes tenyerem rám mered.
Hogyan keletkezett?
Ujjpercemre kiült csillagok üzenik én-tudatom.
Lassú mozdulatsor végigfut testemen.
Ajkamba harapok.
Egykoron anyám méhének játszótér zaja
szaporodó agyam neuron nyüzsgése volt,
mára dübörgő gazdaság rángatja inaim.
Vizsgálom mérlegem.
Elvetett elmecsírák idővel kikelnek,
lélek gyöngyök az Úr magtárába hullnak,
a hús tápanyagként lesz ökológiai halom.
Így virágzik ki a test táptalaján az örökkévalóság.
Csak a mozgás öröme vész homályba,
mit Isten oly kegyesen adott.
Karom homlokomra rakom, hallom sóhajom.
Azért kár, hogy egyszer elporhadunk...
köszönöm,nagyon tetszik,még gondolkodom a szavak mélységén,megfogott...
Andrea így énekel erről az örökkévalóságról:
(a vers a http://www.lirikusok.hu jogvédett oldalon található, és a LIM tulajdonát képezi)
