őszi mese ma estére:
Mészöly Miklós
Kökény kisasszony
Napsütötte hegyoldalon élt Kökény kisasszony, a lakása csupa ablak volt, gicsgöcs a fala, levélzsúp a teteje. Bármilyen szellőcske jött, az mind tisztelgett nála; megsimogatták, megcsiklandozták - talán attól lett olyan gyönyörű kék.
Lakása legfelső ablakában könyökölt egész nap, és mind csak arra gondolt: vajon milyen lesz, ha egyszer megcsípi a Dér? Még kékebb? Még gömbölyűbb? Vagy tán egy még csodálatosabb ablakban fog könyökölni azután is? Ki tudja?
Tavasztól őszig sok minden történt.
A meggy, a cseresznye, az alma - mind siettek nagyon, hogy még a meleg nyár megérlelje őket; féltek a csípős ősztől. Úgy tanulták, hogy ősszel már a kamrában vagy a föld alatt illik aludni. S még véletlenül se mondtak semmi jót Kökény kisasszonyról; de rosszat annál többet. Hogy ilyen meg olyan, könnyelmű és meggondolatlan, egyszer majd biztos megjárja - s titokban valamennyien irigyelték.
Késő ősz lett, mire elcsöndesedett a hegyoldal, már senki se pletykált többet. Csak a nap sütött, s a levegő pengett. Kökény kisasszony pedig szebb volt, mint valaha; majd kicsattant a boldogságtól.
Az egyik nap Sas úrfi valamelyik közeli sziklára szállt le, és meglátta Kökény kisasszonyt. Akarta, nem akarta - mindjárt megrebbentek a szárnyai.
- Milyen kék! - ámuldozott, és odarepült a gicsgöcs ablak alá.
- Kisasszony... - mondta zavartan -, még soha nem láttam a földön olyan kéket, mint kegyed. Jöjjön velem... kegyed lesz a kék égen a legkékebb!
Ez olyan gyönyörűen hangzott, hogy Kökény kisasszony csak sóhajtani tudott, s bent, a hamvas bőre alatt, ahol egy kicsi mag bújt meg, összeszorult a szíve.
De akkor már bizonyosan tudta, hogy ez a szép szárnyas valaki nem lehet más, csak a Dér. S ahogy az öregektől tanulta, lehajtotta karcsú szárnyakát - és várt.
Sas úrfi is erre várt. Lecsippentette csőrével Kökény kisasszonyt, magához emelte az ablakból, és odafektette a begye alá, a puha pihetollak közé.
Így szállt fel a magasba, hogy bemutassa a birodalmát. Csudálatos birodalom volt ez. Nem volt teteje, nem volt fala, csak fény volt benne és ragyogás. Kökény kisasszonynak káprázott a szeme. Már bizony nem bánta volna, ha megpihennek valahol, leheverednek valahová... ő énekelne, Sas úrfi meghallgatná - milyen szép is volna!
De az egész nagy birodalomban nem akadt egyetlen darabka föld sem. Más kincsekkel volt ez megrakva; palotákkal, gomolygó rétekkel, csillagokkal - s ezeket mind Kökény kisasszonynak ígérte Sas úrfi. Az pedig egyre szomorúbb lett a boldogságtól. Hiszen még végig sem járták a palotákat, máris szétfoszlottak, a rétek is ott voltak, és mégsem voltak sehol.
"Talán a csillagok!" - gondolta Kökény kisasszony reménykedve, és Sas úrfi máris megsuhogtatta a szárnyát. Úgy repült fölfelé, mintha egyszerre gondoltak volna ugyanarra.
Nagy, teli éjszaka volt, fekete és szikrázó, amilyen csak egyszer van egy évben; ezt is az öregektől hallotta Kökény kisasszony - és most örült, hogy megérte ezt az éjszakát. Megbújt a pihetollak között, és hallgatta Sas úrfi énekét.
Csillagom, kökényem,
csillagom, kökényem...
Még sok verse volt az éneknek, de Sas úrfi ezt ismételgette a legtöbbször. Csak dalolt, dalolt, és már a szárnyait is egyre lassabban suhogtatta; előbb az egyiket húzta be, aztán a másikat, a csőrét meg odafektette a begye alá - már csak ehhez volt ereje.
- Megérkeztünk? - kérdezte kicsi hangján Kökény kisasszony.
Éppen megérkeztek.
Úgy zuhantak vissza a hegyoldalra, mintha csak most repültek volna igazán. Kökény kisasszony egy apró lyukba gurult, és mindjárt elaludt. Ott érte az eső, a szél, a napfény, a föld betemette, s attól még szebbeket álmodott. Sas úrfi pedig kitartóan őrködött mellette, jöhetett bárki, bármi - még csak meg se mozdult.
Sok idő elmúlt ezután, hetek, hónapok. A hó leesett, a hó elolvadt - de akkor már nem volt sehol se Sas úrfi: talán csak az öreg Hegypásztor tudná megmondani, hogy hova tűnt.
Kökény kisasszony pedig - akiből azóta gyönyöru bokrocska lett - unokáinak minden ősszel elmeséli, hogy milyen is az, ha egyszer eljön a Dér. Elmeséli, és olyankor mindig mosolyog.
Csak a meggy, a cseresznye, az alma, azok nem tudnak megbékülni vele. Még véletlenül se mondanak semmi jót Kökény kisasszonyról; de rosszat annál többet.
jó éjt!
