ma este...nagyon sokadszorra ismét elolvastam a sirályt...nagyon szeretem ezt a könyvet...álljon itt egy részlet...a könyv vége...utolsó sorai: Egy pillanattal később Jonathan teste fénylőn vibrált a légben, s lassan áttetszővé vált. - Ne hagyd, hogy ostobaságokat suttogjanak rólam, vagy istent csináljanak belőlem. Rendben van, Fletch? Sirály vagyok. Szeretek repülni, ennyi az egész... - JONATHAN! - Szegény Fletch. Ne higgy a szemednek. Amit azzal látsz, csupa korlát. Az értelmeddel nézz, ébredj rá arra, amit úgyis tudsz már, és meglátod, hogyan kell repülni. A fény kihamvadt. Jonatban sirály úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Egy idő múlva Fletcher sirály felerőltette magát a légbe, és ott találta a vadonatúj növendékek egy csoportját. Mind mohón várta az első oktatást. - Hogy az elején kezdjem - mondta Fletcher lassan -, meg kell értenetek, hogy a sirály a korlátlan szabadság fogalma, a Nagy Sirály képmása, és egész testetek, szárnyvégtől szárnyvégig, nem egyéb, mint a saját gondolatotok. A fiatal sirályok furcsállva nézték. Nofene, gondolták, ez nem úgy hangzik, mint egy bukfenc-oktatás. Fletcher sóhajtott egyet, és újrakezdte. - Hm. Hát... na jó - mondta, és tekintetével felmérte őket. - Kezdjük a vízszintes repüléssel. - Egyszerre megértette, hogy barátja valóban semmivel sem volt istenibb, mint akár ő, Fletcher. Nincs korlát, Jonathan? - gondolta. - Hát akkor nincs messze az idő, amikor én tűnök majd elő a puszta légből a te partodon, és mutatok neked egyet-mást arról, hogyan kell repülni! És noha igyekezett illően szigorúnak mutatkozni, Fletcher sirály egy pillanatra hirtelen úgy látta növendékeit, amilyenek valóban voltak. A látvány nagyon tetszett neki, el volt tőle ragadtatva. Nincs korlát, Jonathan? - gondolta. És elindult a tudás megszerzésének útján. Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály Jonathannak, az igazi Sirálynak, aki ott él mindannyiunkban
