Lelkedből nyíló virág vagyok izzó bolygók között bolyongva találtam rád vénusz puha szirmaira szólított szíved száguldva széthulló univerzumokon át csillagok lótuszkelyheiben megmártóztam veled s most érzem benned a pillanatot semmiből éledő minden vagyok a lélegzeted, a szárnyaid szemedben őrjöngő vágyaid gerincedbe olvadó fény-folyó én vagyok benned a rossz és a jó tükrödre borult angyalporod testedet éltető otthonod Napod vagyok, s minden perced halkan bizsergő szerelmed párnádra lágyan csorduló álmod a szolgád vagyok, s a királyod atomjaid forró rezdülése emésztő kínjaid enyhülése szobád falára ömlött öröklét a balsorsod vagyok, s a szerencséd fény, mi nélküled nem ragyog... lelkedből nyíló virág vagyok...
(Shrahina)