A tékozló
Mert végül úgyis hazatér.
Mióta világ a világ,
ez a törvény.
Állandó a körforgás.
Elindul, mert menni kell,
és mint az özönvíz,
mindent magával visz,
ami az útjába akad.
De a felélt álmokból
végül nem marad
más, csupán
egy megfáradt vándor
hamuba sült sóhaja.
Az otthon hagyott csak vár,
és mikor a tékozló visszatér,
csonttá aszott hittel suttogja
el neki, hogy újra megbocsát.
Luna Piena
(drága Luna...köszönöm ezt a verset...)
